A láz (latinul febris, görögül pyrexia) egy tünet, testhőmérséklet rendellenes emelkedése. Ellentéte az alacsony testhőmérséklet, a hipotermia. A normál testhőmérséklet 36,6 °C.
Az agyban a hipotalamusz „hőközpont”-ja okozza, mely a hőtermelés-hőleadás arányt átmenetileg megváltoztatja. A hipotalamusz megváltozott érzékenységét a kórokozók ellen védekező fehérvérsejtekből felszabaduló pirogén nevű anyag váltja ki. Amikor a láz felmegy, a bőr erei összehúzódnak (lúdbőrösség), izomremegés kezdődik fázás (borzongás, hidegrázás) kíséretében. A láz tetőpontján a fázás megszűnik, a bőr kipirul, a hőtermelés/hőleadás arány magasabb szinten stabilizálódik. A magasabb testhőmérséklet fenntartására a vérkeringés gyorsul, a pulzus szaporább lesz. A láz tartós fennállása a szervezetet megterheli, különösen a szívbetegségben szenvedőkét. Ha a gyógyulás során vagy a lázcsillapítás miatt a hőközponti szabályozás visszatér a megszokott mederbe, a szervezett nagyobb hőleadással állítja be újra a normális testhőmérsékletet, kipirulás, bőséges izzadás lép fel. Az izzadás jelentős folyadék- és sóveszteséggel járhat, amit pótolni kell a kiszáradás és a sokk veszélyeinek elkerülésére.
A különböző betegségekben jellegzetes lázmenetet lehet kimutatni, ezért a betegellátás során a kórházakban lázlapot vezetnek. Egyes nézetek szerint a láz a gyógyulás szempontjából hasznos reakció, mások a lázcsillapításra törekszenek a szervezet erőtartalékainak kímélése érdekében. A láztól való oktalan félelem a lázfóbia.
